A TALÁLKOZÁSRA várva

Hát, kicsit hihetetlen, de egy hétre vagyunk a kiírt időponttól... Bár a doki bácsi szerint a kisasszony nagyon jól érzi magát a pociban, és csak apránként araszolgat lefelé (befordulva már kb. félidő óta be van). A tegnapi vizsgálaton is minden rendben volt, a gép szerint kb. 3300 grammot nyom a babó. Apával már nagyon várjuk a kis jövevényt, és a családtagok, barátok is be vannak sózva, hogy mikor érkezik. Ő meg csak jól érzi magát a pocakban, bár már nagyon szűkös neki a hely... Már most hasonlít makacs szüleire... "nehogy már ti mondjátok meg, hogy mikor jöjjek! ; )"
Vicces lenne, ha egy napon (31-e) lenne a szülinapunk, amire minden esély megvan szerintem ;)

Pocaklakó története - A következő hónapok története

A nászút fantasztikusra sikerült, bár elég nagy részét átaludtuk, és a rosszullétek is időnként megkeserítették a dolgokat, de azért mindent láttunk, amit akartunk, és pihentünk is sokat.
Aztán szeptembertől kezdődött a hajtás: Szakdolgozatírás, államvizsgák, tanítás, jogsi, persze mind egyszerre, hogy mire a baba megérkezik, minden meglegyen. Plusz még a különböző vizsgálatokra járni, meg a védőnénihez, és persze pihenni is...
Nem volt egyszerű, szerencsére nagyon jól éreztem magam végig, és mostmár ott tartunk, hogy két hét van a szülésig, egy-két apróságot leszámítva megvan minden (ezer köszönet Apának, aki segített beszerezni a nagyobb dolgokat, és sógornőmnek meg unokanővéremnek, akiktől rengeteg ruhát, és más hasznos dolgot kaptunk).
Eddig tartott a múlt, nemsokára vége ennek a felejthetetlen, gyönyörű kilenc hónapnak, és új fejezet kezdődik, melyet egyre izgatottabban, kíváncsian várunk! ;)

Pocaklakó története - Apa reakciója

Kedvesem, tudva, hogy nem szokott késni a menzeszem, minden nap megkérdezte, hogy megjött-e már, és persze mindig nemleges választ kapott. Talán Ő is megérzett valamit a Pocaklakó "kisugárzásából" ;).
Párom, Anyuéktól hazafele, az autóban tette fel a szokásos kérdést, és bár nem így szerettem volna közölni a nagy hírt, nem volt más választásom, mint nemleges választ adni, és közölni, hogy nem is várható...

A saját reakcióját Ő tudná legjobban leírni, amit én éreztem, az a meglepődésnek, örömnek, hitetlenségnek és még ki tudja minek valamiféle furcsa egyvelege lehetett nála.
Ő addig nem akarta elhinni, amíg orvos nem erősítette meg a hírt, és persze én is minél hamarabb látni akartam a kis pöttyöt az ultrahangon. Egy kedves ismerőstől kaptam meg a Doktor úr elérhetőségét, és délután már időpontot is kértem és kaptam 3 nappal későbbre.

Doki bácsi már elsőre is nagyon szimpatikus volt (ez azóta sem változott), felvette az adataimat, megvizsgált, és ultrahangon megmutatta a kis pöttyöt, ami a petezsák volt, és benne (az ekkor még nem látható) Pocaklakó. 5 hetes voltam ekkor, és a képeket látva már Apának is el kellett hinnie, hogy a babánkat hordom a szívem alatt.

Sajnos arra nem nagyon emlékszem, hogy hogyan közöltük a családtagokkal a jó hírt, de természetesen mindenki nagyon boldog volt, mikor megtudta. Ami Anyunak is nehézséget okozott, az az volt, hogy megkértünk mindenkit, hogy a 12. hétig ne kürtöljék világgá a dolgot. Már csak azért is volt nehéz, mert az esküvőnkön már hét hetes voltam, és a családtagok már két hete tudták a hírt...

Pocaklakó története - A felfedezés

Egy szép nyári napon ünnepeltük Anyu születésének 50. évfordulóját. Ez alkalomból nagy bulit rendeztünk, volt minden, mi szem - szájnak ingere. Aznap már ötödik napja nem jött meg, kezdett gyanússá válni a dolog, főleg, hogy néhány héttel ezelőtt volt egy egész napos rosszullétem. Mivel tudtam, hogy este koccintani kell, úgy döntöttem, veszek egy tesztet, mert ha pozitív, akkor az ivászatot vissza fogom fogni. Megcsináltam a tesztet, ami, annyira nem meglepő módon pozitív lett. Persze alig akartam hinni a szememnek. Gyorsan elmentem egy másik tesztért, mondván, ha ez is pozitív, akkor csak nem téved mindkettő... Ez is pozitív lett, én meg nem fértem a bőrömbe. Még mindig hihetetlennek tűnt, hogy egy pici élet kezdett növekedni bennem, de mindenesetre fantasztikus érzés volt, és legszívesebben világgá kürtöltem volna. Egyből elkezdtem cikkeket keresni a neten, számolgatni, hogy hány hetes lehetek stb. Azt már tudtam, hogy este nem akarok alkoholizálni, csak egy koccintás erejéig, és "szerencsére" ezt ráfogtam az enyhe megfázásomra, így nem volt feltűnő.

Honnan kezdjem?! Egy kicsit rólunk

Apával több, mint 7 éve ismerjük, szeretjük, támogatjuk egymást, három éve, kisebb megszakításokkal, nap mint nap. Tavaly augusztusban (08.08.08.) hivatalosan is hűséget esküdtünk egymásnak egy fergeteges buli kíséretében. Röviden ennyi jut eszembe, szavak helyett jöjjön inkább néhány fotó:

Minden kezdet nehéz...

Hogy is kezdjem?!
Még sose írtam hasonlót sem, de most nagyon szeretnék!
Hogy honnan jött az ötlet?
Nemrég találkoztam egy könyvvel, ami egy kisgyermekes család életének örömeit, kedvességeit, nehézségeit mutatja be megtörtént eseményeken keresztül. Párommal nagyon jókat mulattunk az olvasása közben, majd utána, kis keresgélést követően megtaláltuk a folytatását is.
Én már a könyv kézhez vétele előtt találtam néhány babablogot, amik tetszettek és rendszeresen olvasom is őket, sok hasznos információhoz jutva ezáltal.
És ha mindez még nem elegendő ok arra, hogy naplót írjak, akkor nem elhanyagolható szempontként említem meg azt, hogy így minden fontos esemény megörökítésre kerül, és nem vész a feledés homályába.
Jó olvasást kívánok!