Mivel nagyon jó időt mondtak péntekre, megbeszéltük Apával, hogy mi is lemennénk Kunadacsra levegőzni, amíg Ő horgászik.
Így tehát reggel 6-ra tettük az ébresztőt, bár a Kisasszony 5 órakor (amikor eredetileg Apa indult volna) felébredt, de aztán visszaaludt, olyannyira, hogy még az öltöztetésre sem ébredt fel 3/4 7 körül... Becuccoztunk az autóba, felvettük Anyósomékat, és irány surány. Kb. 1 óra alatt leértünk, kipakoltunk, Apa botokat szerelt, aztán nekiállt pecázni, mi pedig elindultunk sétálni a tóparton, de Manó csak rövid időszakokra szundított el. Azonban, miután jobban megérezte a vidéki levegőt, nagyokat hamizott, utána meg nagyokat aludt, hol a faházban, hol pedig a babakocsiban. Eközben Apa 3 pontyot is fogott, amiből kettőt hazahoztunk, és lett belőle finom halászlé, rántott hal másnap. Kb. fél 6 lehetett, amikor elindultunk hazafele, természetesen útba ejtve a lajosmizsei cukit, így volt majdnem 7 óra, mikor kitettük Anyósomékat otthon.
Ami ezután történt, arra cseppet se vagyunk büszkék, de leírom azért, hogy, aki elolvassa, tudjon belőle tanulni. Manócska megéhezett, én elkedtem szopiztatni, közben Apa, mondván, hogy megy ez út közben is, elindult. Szerencsére találkoztunk a haverokkal, és Ő kiszállt dumálni velük pár szót. Addig a baba megkajált, én visszaraktam az ülésébe, de nem kötöttem be, mondván, hogy mindjárt otthon vagyunk... Meg is érkeztünk, én elkezdtem kipakolni pár cuccot az autóból, hogy Apának kevesebbet kelljen fordulnia, Ő pedig ment a babáért. Mikor vette ki a kocsiból a gyerekülést, észrevette, hogy a fogója nem klikkelődött be a helyére, elkezdett dőlni az ülés, Ő megpróbálta gyorsan lerakni, de a baba, mivel nem volt bekötve, kicsúszott, fejjel a betonra. A történethez még hozzá tartozik, hogy 1-2 nappal az eset előtt, 6 hetesen a lányunk úgy kezdte emelgetni, és tartani a fejét, mint egy kb. 3 hónapos baba (legalábbis aszerint, amiket olvasok...). Ezt sem vettük elég komolyan, ez is belejátszott a balesetbe, mert pont kiszállás közben a Manó is tornázott... Szerencsére az esés után a Kisasszony ordított, mint a fene, berohantunk vele a lakásba, én elkedtem jegelni a buksiját, Andris meg hívta a mentőket. Hamar kiértek, megvizsgálták Vikibabát, megnyugtattak, hogy nincs komoly baj, az lett volna a gáz, ha nem sír fel. Bevittek a Bethesdába, ott a röntgenen kiderült, hogy el van repedve a koponyája... Így élből felkerültünk a csecsemőosztályra.
Kedd délelőttig kellett ottmaradnunk, addig megfigyelték a Lányzót, de szerencsére nem találtak semmit, csak a törésnek kell 4-5 hét, amíg összeforr. Manócska jól evett, aludt, mosolygott, beszélgetett, még talán többet is, mint itthon. Szóval köszönjük jól vagyunk, de ezt a néhány napot még az ellenségeinknek (már ha van ilyen...) se kívánjuk.
