Pocaklakó története - Apa reakciója

Kedvesem, tudva, hogy nem szokott késni a menzeszem, minden nap megkérdezte, hogy megjött-e már, és persze mindig nemleges választ kapott. Talán Ő is megérzett valamit a Pocaklakó "kisugárzásából" ;).
Párom, Anyuéktól hazafele, az autóban tette fel a szokásos kérdést, és bár nem így szerettem volna közölni a nagy hírt, nem volt más választásom, mint nemleges választ adni, és közölni, hogy nem is várható...

A saját reakcióját Ő tudná legjobban leírni, amit én éreztem, az a meglepődésnek, örömnek, hitetlenségnek és még ki tudja minek valamiféle furcsa egyvelege lehetett nála.
Ő addig nem akarta elhinni, amíg orvos nem erősítette meg a hírt, és persze én is minél hamarabb látni akartam a kis pöttyöt az ultrahangon. Egy kedves ismerőstől kaptam meg a Doktor úr elérhetőségét, és délután már időpontot is kértem és kaptam 3 nappal későbbre.

Doki bácsi már elsőre is nagyon szimpatikus volt (ez azóta sem változott), felvette az adataimat, megvizsgált, és ultrahangon megmutatta a kis pöttyöt, ami a petezsák volt, és benne (az ekkor még nem látható) Pocaklakó. 5 hetes voltam ekkor, és a képeket látva már Apának is el kellett hinnie, hogy a babánkat hordom a szívem alatt.

Sajnos arra nem nagyon emlékszem, hogy hogyan közöltük a családtagokkal a jó hírt, de természetesen mindenki nagyon boldog volt, mikor megtudta. Ami Anyunak is nehézséget okozott, az az volt, hogy megkértünk mindenkit, hogy a 12. hétig ne kürtöljék világgá a dolgot. Már csak azért is volt nehéz, mert az esküvőnkön már hét hetes voltam, és a családtagok már két hete tudták a hírt...